udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6
találat
lapozás: 1-6
Intézménymutató:
Pro Musica Kamarakórus (Sepsiszentgyörgy)
1999. november 2.
Csehországban, Novy Borban rendezik meg kétévente a Christal Chor kórusfesztivált. Idén a 16 benevező közül a hét legjobb együttes közé került a sepsiszentgyörgyi Pro Muzica kamarakórus is. Végül a Sipos Zoltán vezette énekkar kétszeres elismerésben részesült: ezüstérmet szerzett, és a zsűri különdíjjal tüntette ki a folklór kategóriában. A nemrég alakult együttesnek az ankarai harmadik helyezés után a mostani ezüstérem újabb nemzetközi elismerést jelent, amelyért szívből gratulálhatunk. A verseny előtt a Pro Muzica koncertturnét tett, nagy sikerrel léptek fel Kiskunlacházán és a felvidéki Jókán. /Ezüstérmes a Pro Muzica. Kimagasló siker. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 2./2004. március 29.
Márc. 27-én Kézdivásárhelyen, a kantai római katolikus templomban közel ötszáz énekes jelenlétében tartották meg az immár hagyományos, most tizedik alkalommal szervezett felső-háromszéki kórustalálkozót, melyen tizenhat Háromszék megyei templomi, gyermek- és világi kórus vett részt. A kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templom énekkara, a kézdiszárazpataki templom énekkara, a kézdiszentléleki Szakács Antal Vegyes Kar, a nyujtódi templom felnőtt énekkara, a szentkatolnai templom énekkara, a kézdivásárhelyi Hálaadás református dalárda, a kantai templom énekkara, a kovásznai templom énekkara, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia Laudate énekkara, a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus, a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola Talentum gyermekkórusa, a nyujtódi templom gyermekénekkara, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző leánykara, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum vegyes kara, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus és a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus lépett fel. Repertoárjuk bemutatása után az összes énekes Szilágyi Zsolt vezetésével Jeremy Clarke Gyertek, áldjuk Istent című kórusművét énekelte közösen. / Iochom István: Felső-háromszéki kórustalálkozó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 29./2004. június 5.
Dalt, dalt a szívnek – címmel zajlott a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület rendezésében a baróti dalárdamozgalom 130. és a Rozmaring kórus fennállásának 10. évfordulóját ünneplő gála. A Rozmaring női kar meghívásának a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar, a baróti Zathureczky Gyula Vegyes Kar, a zirci városi vegyes kórus, a Kájoni Consort régizene-együttes és a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus ünnepelt együtt az erdővidékiekkel. Kiállítás nyílt a dalárda 130 éves működéséből megmaradt emlékeiből. /(hecser): Az éltető dal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./2004. december 13.
Az Eufónia Kulturális Egyesület által negyedik alkalommal megrendezett fesztivál három napján Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely templomaiban a kamarazene gyöngyszemeit hallgathatta a közönség. Magyarországról is érkeztek kórusok, Csíkszeredából a Harmónia, Kézdivásárhelyről a Cantus, Sepsiszentgyörgyről pedig a Pro Musica, a Snaps Vocal-Band, a Laudate és a Vox Humana, a kolozsvári Schola Gregoriana Monostoriensis, a gyergyócsomafalvi Belcanto kamarakórus és a baróti Kájoni Consort mutatkozott be. /(Ferencz): Rang és színvonal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./2005. október 11.
A szegedi Vox Nova kórus meghívására vett részt október 7-én a Tóth Flóra zenetanárnő vezette temesvári Carmina Dacica női kar a Szegeden első alkalommal megrendezett DKMT eurorégiós dalfesztiválon. A rangos seregszemlén a szabadkai Pro Musica kórus is fellépett. /Bugárszky Ildikó Karolina: Eurorégiós kórustalálkozón Szegeden. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 11./2006. június 27.
A zágoni Mikes Kelemen Vegyeskar június 24-én ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját, ugyanakkor megtartották a 37. Zágoni Kórustalálkozót is, amelyen az ünnepelt házigazda mellett fellépett a baróti Rozmaring Női Kar, a papolci református vegyeskar, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica Kamarakórus és a Kriza János Unitárius Vegyes Dalárda és egy magyarországi kórus. A rendezvény a kórusok felvonulásával kezdődött, majd a református templom melletti parkban koszorúkat helyeztek el a mindenkori zágoni dalosok emlékére állított kopjafánál. A kultúrotthonban a Romániai Magyar Dalos Szövetség nevében Kelemen Antal vezetőségi tag köszöntötte a 125 éves zágoni kórust, Bokor Gábor szerkesztő bemutatta az évfordulóra kiadott emlékfüzetet a zágoni dalosok múltjáról és jelenéről. /Bodor János: Dalos ünnep Zágonban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 27./
lapozás: 1-6